Egyre többen döntenek mellette, hiszen mindenkinek fontos, hogy biztonságban tudhassa a járművét. A reptéri parkolás magas színvonalú szolgáltatást takar, megfizethető áron. Az egész terület kamerákkal van felszerelve, sőt, a rendszámot felismerő rendszerről sem feledkeztek meg a kivitelezők.
A megérkezést követően adminisztrációra kerül sor egy hangulatos irodában. A papírmunka lényegében annyiból áll, hogy felveszik a kocsi forgalmijában szereplő adatokat és készítenek néhány fényképet az esetleges sérülésekről, a későbbi bonyodalmak elkerülésének érdekében.
Ha mindez megtörtént, akkor következik a reptéri parkolás, aminek az irányítását a személyzet végzi. Megmutatják, hová álljon be, majd segítenek kipakolni a csomagokat. Ezt követően megérkezik a kisbusz, ami a repülőjegyen feltüntetett terminálhoz szállítja.
A transzferszolgáltatás vezetői minden korosztályra gondoltak, így gyereküléseket is szereltek a légkondicionált buszokba. Tudni kell, hogy reptéri parkolás non-stop foglalható, így bármikor sor kerülhet rá.