Egyes mozgásfejlesztési technikák már babáknak is segíthetnek

mozgásfejlesztés

A helyes testi és lelki fejlődés érdekében, érdemes a kezdetektől odafigyelni a megfelelő mozgáskoordinációra. Egészen fiatal kortól lehet már foglalkozni a mozgásfejlesztéssel. Az erre a feladatra szakosodott szolgáltatások igénybe vétele lehetséges óvodás és kisiskolás korban is.

Amennyiben a gyermek beilleszkedési, magatartási, illetve tanulási problémával küzd, a szülők bevonásával igen hatékony terápiás kezelések alkalmazása révén, a gond idővel megoldható. Rendelkezésre állnak hazánkban is már különféle mozgáskoordinációt és ezáltal a gondolkodást is javító TSMT, Ayres és alapozó tornák, finommotorika generálását szolgáló hatékony mozdulatsorok, sőt, homloklebeny edzések is.

Már babakorban is el lehet kezdeni a gyógyító eljárást, legelőnyösebb a holisztikus szemlélet alkalmazása, pedagógus-szülő-gyermek egységében. Ez alatt értendő a gyerekkel foglalkozás mellett a szülők edukációja is, aminek során a szakemberek tanácsokkal látják el a nevelőket.

A kapcsolatfelvétel esetén leginkább ingyenes tájékoztatás következik, amikor felnőttek megbeszélik, hogy mi lehet az aktuális fejlődési rendellenesség, majd magát a babát, illetve kisgyermeket is megvizsgálják a pedagógusok. Miután a terapeuta felmérte a gyermek idegrendszeri állapotát, következhet a megfelelő mozgásfejlesztési technikák alkalmazása.

A vizsgálat alatt tapasztaltak, valamint az életkor alapján kerül meghatározásra a kezelés milyensége és intenzitásának mértéke. Szülői egyetértés esetén számos terápiás lehetőség nyílik a kis páciens beszéd- és nyelvi nehézségeitől, személyiségétől és érettségétől függően.

Időben kezdve az optimális korrekciót, gyakran a rendellenesség teljes mértékben kiküszöbölhető. Azokban az esetekben, amikor a szakértő úgy ítéli meg, hogy szakmailag nem lenne indokolt a mozgásfejlesztés alkalmazásával próbálkozni az adott fejlődési rendellenesség esetében, természetesen a szülők tájékoztatást kapnak arról, hogy milyen intézményhez forduljanak segítségért, mert minden állapot bizonyos fokig javítható.