Amennyiben valamilyen vitát már bíróságra kell vinni, ott joggal feltételezhető, hogy a két fél között igencsak elmérgesedett a helyzet. Ez ugyanúgy igaz lehet a céges ügyletekre is, mint egy válásra. A gazdasági mediátor a legtöbb esetben segíteni tud ezen a helyzeten, hiszen azzal a céllal tevékenykedik, hogy mind a két fél nyertesen zárja le az ügyet és negatív érzések nélkül hagyja maga mögött.
A mediáció előnyei között meg lehet említeni többek között azt is, hogy gyors, költséghatékony és rugalmas, így az értékes idejét sokkal lényegesebb ügyekre is tudja fordítani. A gazdasági mediátor minden esetben egy pártatlan, semleges és titoktartásra kötelezett személy, aki törekszik arra, hogy elfogadható, valamint mindkét fél részéről előnyös megállapodás jöjjön létre.
A gazdasági mediátor pedig kifejezetten a cégek közötti, valamint egy cégen belül felmerül konfliktusok rendezésére szakosodott. Nemcsak a vonatkozó törvényekkel van tisztában, de a nagyfokú empátiájának köszönhetően, eredményesen oldja meg a felmerült kellemetlenségeket.
Azonban nemcsak a cégek életében fordulhatnak elő ilyenek, hiszen sokszor szükség lehet egy sport mediátor jelenlétére is. Nagyon sok sikeres magyar sportolóról tudunk és nagyon lényeges az ő, illetve az utánpótlás megfelelő támogatása. Az emberi természetnek köszönhetően, azonban gyakran előfordulhatnak nézeteltérések bármely sportot űző személyek esetében is.
Egy sport mediátor sikerrel oldja meg a klubtársak, csapattársak közötti a konfliktusokat, de az edző meg a sportoló közötti nézeteltéréseket és sikerrel számolja fel a sportszövetségek működése során előforduló problémákat.
Azért is kiemelten fontos ezeknek a problémáknak a gyors és sima megoldása, hogy az érintett felek mielőbb visszatérhessenek a hivatásukhoz és ezáltal további jó eredményeket érhessenek el a választott területen. A sport mediátor segítségére egyéb esetekben is lehet számítani, a teljes listát pedig megtalálja a fenti linkre kattintva. Érdemes elmenteni a weboldalt, hiszen bármikor szükség lehet rá.